A mi lakóhelyünkön is beindítjuk a a háztáji programot, tájékoztatásul figyelmesen olvassátok el a felhívást. A VM Háztáji programjának gyakorlati rész ez év márciusában indult az alapadatokat felmérő levél kiküldésével. 850 település jelentkezett a programba. Többféle programot tervezünk (kertészkedés állattartás). Először (most) burgonya vetőgumót osztunk; a nemesítők szerint ezt 15-20 éven keresztül is vissza lehet vetni, azaz a saját termésből el lehet tenni következő tavaszra vetőgumónak. A bolti vetőgumó drága, a saját termelésű szinte ingyen van. Aki átveszi, vállalnia kell, hogy saját részre félretesz annyit, hogy vetni tudjon, és még félretesz ugyanennyit, amennyit kapott, és azt beadja a háztáji programba, hogy abból más (szomszéd, szomszéd település) is kaphasson. Mindenkinek névvel címmel kell átvenni és később ez alapján a nemzeti Agrárgazdasági Kamara tanácsadói esetenként megnézik, hogy rendeben van e a vetés, a kert.

Az aláírt listákat szkennelve kérjük elküldeni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Fontos, hogy azok kapjanak vetőmagot vetni vagy állatot nevelni, akik eddig is foglalkoztak ilyesmivel, vagy ténylegesen szeretnének foglalkozni vele. Ez az alapja annak, hogy legyen egy élő és működő program, ami később bevonzza azokat is, akik korábban nem foglalkoztak ilyesmivel.
Április végén megindult a burgonya kiszállítása a program résztvevői felé. Még nyugodtan el lehet elvetni a burgonyát. Van ahol az újkrumplinak vetett és júniusban felszedett burgonya helyére a felszedés után azonnal vetnek másik rövid vagy közepes tenyészidejűt, ami – ha esetleg még meg is öntözik – nagyon szépen teremés télállóvá érik őszre. Jelen esetben a jövő évi vetőanyag megteremtése a fő cél, amihez pedig tökéletes az időzítés.
Később lesz állatnevelési program is, de ez most van még kialakulóban.
A szervezést és bonyolítást jelenleg csak a Magyar Piac Szövetkezet végzi, illetve megyei szinten Nemzeti Művelődési Intézet (korábban NKKI) megyei emberei segítenek.
A vetőgumó járási/térségi kiosztásban kulcs szerepet kapnak az önkormányzatok. A járási/térségi/környékbeli településeknek össze kell fogni, egyeztetni kell, hogy hova várják a nagy kamiont, ami maximum 792 zsák vetőgumót visz ki, és onnan minden település maga viszi tovább haza, vagy ha a települések egy főút mellett vannak, akkor a kamion sorba mindenütt megáll, amíg lerakodják az adott településen a részüket.
A vetőburgonya kiosztása a településen belül az ottani vezetés feladata és felelőssége. Egy kiskertbe egy-két zsák elegendő de természetesen ha megfelelő megbízható a család és nagy kertje van és nagyobb mennyiséget szeretne, akkor nyugodtan adhatnak neki többet. Úgy is szervezhetik, hogy többen összeállnak egy nagyobb kertet vagy egy darab földet megművelni, szerveződhet kisebb csapat a szomszédokból, vagy lehet meglévő szociális szövetkezetnek adni a vetőanyagot. Mindenki aki kap névvel, lakcímmel, aláírással kapatja csak meg. Az a fontos, hogy minden vetőgumó a földbe kerüljön, hogy jövőre bővülhessen a program a már megtermelt burgonyából vetésre félretett mennyiségből.
Aki kapott vetőanyagot annak vállalni kell, hogy jövőre is legalább ugyanennyit elvet saját részre a saját maga termelte burgonyából és a program részére pedig ingyenesen felajánl egy olyan zsákkal, amilyet kapott, hogy azzal más is elindulhasson.
Tojótyúk program 10-15-20 tojótyúk, sertésnevelő program 2 Db sertés nevelésére, nyúlnevelő program nevelésre és továbbtartásra.

Jelentkezni lehet: Maksai László Domaszék Tanya 279. Tel.: 0630-8513212, Önkormányzat.

Üdvözlettel:

Maksay László
MAGOSZ és Agrárkamara
osztályvezetője