Rendkívüli időjárás:

A szokatlanul hideg, változékony időjárás kemény próba elé állítja nem csak az utcán élőket, hanem a mozgásukban korlátozottakat és fűtetlen otthonaikban egyedül élő idős embereket is.

A veszélyhelyzetek megelőzésére a rendőrség fokozta közterületi tevékenységét, kiemelt figyelmet fordít a közterületeken élő hajléktalanokra, egyedül élő idős emberekre. Az itt szolgálatot teljesítő járőrök, körzeti megbízottak együttműködve az önkormányzatokkal, polgárőrséggel, civil szervezetekkel visszatérően ellenőrzik a településeken, külterületen egyedül élő idős személyeket, haladéktalanul gondoskodnak a szabadban tartózkodó hajléktalanok menhelyre szállításáról, meleg étellel való ellátásáról.  

Azonban nem lehetünk mindenhol jelen! Ezért kérjük, az elkövetkező időszakban fordítsanak még nagyobb figyelmet:

  • közeli és távoli hozzátartozóikra, főleg egyedül, magányosan élő, vagy mozgásukban korlátozott családtagjaikra, szomszédjaikra, ismerőseikre!

  • Ellenőrizzék, hogy a fagyásveszélynek jobban kiszolgáltatottaknak van-e megfelelő mennyiségű tüzelője, élelmiszere, ivóvize, gyógyszere.

  • Ha tehetik, gondoskodjanak arról, hogy a rászoruló hozzátartozóiknak legyen alternatív fűtőteste, tartalék tüzelője, elegendő meleg ruházata, legyenek elérhetőek telefonon vagy mobiltelefonon (célszerű feltöltött tartalék akkumulátorról is gondoskodni), legyen felhalmozva pár napra elegendő tartós élelmiszerük, gyógyszerük!

  • Amennyiben az idős emberek rászorulnak, segítsenek a lakás, ház befűtésében, a bevásárlásban, hogy ne kelljen kimozdulni otthonaikból! 

Haladéktalanul hívják a rendőrséget az ingyenesen hívható számon (112) amennyiben:

  • azt tapasztalják, hogy egyedül élő szomszédjuk nem ad életjelet magáról, vagy nem észlelnek fűtésre utaló jeleket náluk,

  • ha nem tudják felvenni hozzátartozóikkal a kapcsolatot,

  • ha az utcán, közterületen hajléktalan, segítségre szorulót, utcán fekvő embert látnak.

Gondoskodjon saját maga biztonságáról is:

  • Folyamatosan figyelje az időjárás előrejelzést, amennyiben nem feltétlenül szükséges, ne induljon útnak gépjárművel.

  • Téli gumiabroncs, hólánc nélkül ne induljon útnak!

  • Semmi esetre se induljon hosszabb útra csecsemővel, kisgyermekkel.

Amennyiben feltétlenül el kell indulnia:

  • Azt csak kísérővel tegye, öltözzön rétegesen!

  • Tankolja fel indulás előtt gépjárművét, legyen önnél tartalék üzemanyag!

  • Készüljön fel arra, hogy előfordulhat, hogy hosszabb időt kell szabadban tölteni, esetleg gyalog kell útját folytatnia, öltözékét így állítsa össze!

  • Legyen önnél vízhatlan felsőruházat, meleg takaró, meleg tea, kávé, egy napi élelmiszer, elektromos kézilámpa, hólapát!

  • Ne feledje, ha hosszabb időn át fűti álló gépjárművét, úgy, hogy eközben az utastérben tartózkodik, a kipufogógázok beszivároghatnak, rosszullétet, súlyosabb esetben halált okozhatnak. A rosszullétek megelőzésére, ha megállásra kényszerül negyedóránként szellőztesse gépjárműve utasterét!

ORFK Bűnmegelőzési Osztály

Minden fűtési szezonban hallani híreket szén-monoxidmérgezés okozta halálesetekről.

Milyen tünetek figyelmeztetnek a mérgezésre?

Mit tegyünk? A következő sorokban erről szeretnénk tájékoztatást adni.

 

A szén-monoxid könnyebb a levegőnél, tiszta formában színtelen, szagtalan gáz. Könnyen áthatol falakon, földrétegen, mennyezeten. Keletkezhet a földgáz tökéletlen égésekor (pl. szakszerűtlenül szerelt kazánok, bojlerok, eldugult kémények esetén). A legtöbb véletlen balesetet ez okozza. De tartalmaz szén-monoxidot a kipufogógáz, széngáz, generátorgáz.

 

A mérgezés alattomos, mert a kezdeti tünetek sokszor általánosak, sok más betegség okoz hasonló panaszokat és a szén-monoxid mérgezés is utánozhat más kórképeket. Ezért is gyakori, hogy a beteg nem gondol a mérgezésre, panaszait bagatellizálja. A gáz a légutakat nem izgatja, így akadálytalanul belélegezhető. A mérgezés sok esetben éjjel, alvás közben fordul elő és az érintettek nem mindig ébrednek fel rá. A szén-monoxid bármilyen koncentrációban belélegezve mérgezést okoz, mert 300-szor jobban kötődik a
hemoglobinhoz (ez a molekula szállítja a vérben az oxigént), mint az oxigén.


Tünetek (a belélegzett gáz koncentrációjától függően):

Halántéktáji lüktető fejfájás, szívdobogásérzés, szédülés, hányinger, gyomorfájdalom, az alsó végtagon kezdődő, majd kifejezettebbé váló izomgyengeség, ami később bénulásba megy át. (Ebből adódik, hogy a mérgezett nem tud menekülni.) Zavart viselkedés, eszméletvesztés, görcsroham, légzésbénulás, halál.


Ellátás:

Abban az esetben, ha járásképtelen vagy eszméletlen beteget találunk, és szén-monoxid mérgezésre gyanakszunk, fontos, hogy a beteg ellátása során saját magunk védelmét tartsuk szem előtt. Ne lélegezzünk abból a gáztérből, ahol a mérgezést gyanítjuk! Még a helyiségbe lépés előtt vegyünk mély levegőt, lélegzetünket visszatartva szaladjunk be a szobába, nyissunk ablakot, szellőztessünk. Újabb friss levegőt véve, ezt követően próbáljuk meg kihozni a beteget. Ezt követi a betegvizsgálat, amennyiben szükséges légútbiztosítás, lélegeztetés, újraélesztés.

 

Mentőt (akár csak a gyanú esetén is) minden esetben hívjunk!

 

Mérgezés esetén veszélyeztetettebbek a csecsemők, gyermekek, várandós anyák, az idősek és a légzési problémákkal küzdők. A szervezet toleranciaszintje a szén-monoxidra egyénenként változó (tehát nem biztos, hogy azonos koncentrációnak kitette személyek egyszerre lesznek rosszul). A téli fűtési szezonban minden különösebb előzmény nélkül kezdődő fejfájás, rossz közérzet, gyengeség, hányinger esetén fel kell, hogy merüljön a szén-monoxid mérgezés gyanúja, különösen akkor, ha többen lesznek rosszul…

Szegedi Mentőállomás - CSMRFK Bűnmegelőzési Osztály

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

EGÉSZ ÉVBEN AZ ÖNÖK BIZTONSÁGA ÉRDEKÉBEN!

Rendőrségi segélyhívó: 107

Központi segélyhívó: 112

TELEFONTANÚ: 06/80/555-111