Ahogy arról előző számunkban is beszámoltunk, a január 25. napjára tervezett képviselő-testületi ülést egy héttől később, február 1-jén tartották. Az év legrövidebb hónapjában ezen kívül még két alkalommal ülésezett a testület. Február 15-én Kocsi Adrienn körzeti megbízott tájékoztatta a megjelenteket az aktuális bűnügyi helyzetről. Beszélt a migrációs problémákról, illetve a polgárőrséggel való szoros, jó együttműködésről. A képviselők elfogadták a település-üzemeltetést végző Domatisz Nonprofit Kft. és Domadrón Szövetkezet 2022. évi költségvetését, illetve megbeszélték azok idei évben várható feladatait, így az útépítéseket, fásítási programot is. Trójáné Dani Katalin Költségvetési Csoport vezető ismertette az önkormányzat 2022. évi költségvetésének tervezetét, amelynek beterjesztését a testület rövid eszmecserét követően egyhangúlag elfogadta, ahogy tette azt a könyvtár 2021. évi beszámolójával és 2022. évi munkatervével is. A grémium döntött a települési képviselők, bizottsági tagok tiszteletdíjáról szóló rendelet módosításáról is, amelynek értelmében az önkormányzati képviselők havi tiszteletdíja március 1-jétől 49.000,- forintra nőtt. Február 22-én a képviselők meghallgathatták az Alföldvíz Zrt. tájékoztatóját a szennyvíztisztítótelep üzemeltetéséről és a helyi ivóvízellátásról. Szó esett a cég állami tulajdonba kerüléséről is, amellyel kapcsolatban Priváczki-Juhász Zsolt divízió-vezető további tájékoztatást ígért a későbbiekben. A Domaszék Szebb Jövőjéért Közalapítvány 2020. és 2021. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadását követően a testület egyenként döntött a civil szervezetek által igényelt pénzügyi támogatásról. A képviselők elfogadták az önkormányzat 2022. évi költségvetését (amelynek részleteiről külön írásban számolunk be), Sziráki Krisztián polgármester 2022. évi szabadság-igénybevételének ütemezését és a képviselői vagyonnyilatkozatok leadásával kapcsolatos tájékoztatót. A testület tudomásul vette Baloghné Harcsás Zita lemondását a Pénzügyi és Gazdasági Bizottságban viselt tagságáról, megválasztotta a Szavazatszámláló Bizottság tagjait, akik a 2022. április 3-án tartandó országgyűlési választáson és népszavazáson végzik feladatukat. Továbbá elfogadásra került a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása társulási megállapodásának módosítása. Sziráki Krisztián polgármesteri jelentése keretében szó esett a folyamatban lévő pályázatokról, a falunap szervezéséről, az útépítésekről. Dr. Pálfi Tímea Ágnes jegyző pedig tájékoztatta a képviselőket az aktuális állatvédelmi feladatokról és a közeljövőben várható ellenőrzésekről. Minden döntés a https://www.domaszek.hu honlap Önkormányzat/Jegyzőkönyvek menüpontjában megtekinthető. A következő nyílt képviselő-testületi ülés tervezett időpontja 2022. március 22. (kedd), 14:00 óra, helyszíne a Domaszéki Polgármesteri Hivatal Tanácsterme.
dr. Németh László
Szervezési és Jogi csoport vezető