A Település hírei

Szeptembertől pontosabban, új szabályok alapján történik a kórházi várólisták nyomonkövetése és megfelelő tisztázása. E hónaptól a várólistán szereplő és az ellátott betegek adatai havonta összefuttatásra kerülnek az EMMI jogszabály-módosítása alapján. A fő cél az, hogy a betegek érdekében legyen tiszta és átlátható a várólista.

Várhatóan még ez év végéig újabb élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiafejlesztésre kiírt pályázatok nyílhatnak meg a magyar gazdák számára - közölte Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) agrárgazdaságért felelős államtitkára szombaton az Erdőtelek határában fekvő Pintér-tanyán tartott vidékfejlesztési konferencián.

Október 10-től fizeti a Vidékfejlesztési Minisztérium az állatjóléti támogatások II. negyedévre vonatkozó összegeit. A baromfi ágazatban 4,8 milliárd forint, a sertés ágazatban pedig 7,2 milliárd forint a 2013. tárgyév vonatkozásában kifizethető keretösszeg, amelyből az I. negyedévére vonatkozó jogos támogatási igényeket már szeptemberben megkapták az állattartók.

Az idén a magyar gazdaság teljesítőképességének köszönhetően lehetővé válik, hogy továbbfoglalkoztassák a közfoglalkoztatottakat, így több mint 200 ezer ember képzéssel, munkával tölti majd a telet - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában, amelyben a kabinet keddi döntéseiről számolt be.

bunhirlevelKözeleg a Mindenszentek és a Halottak Napja, amikor a temetőkben meglátogatjuk elhunyt szeretteinket. Sajnálatos módon a sírkertekbe nem mindenki azzal a szándékkal érkezik, hogy meggyújtsa az emlékezés gyertyáit. Szomorú tapasztalat, hogy ebben az időszakban a temetők környékén megszaporodhatnak a különböző vagyon ellen jogsértések.

A képviselő-testület 2013. szeptember 12-én tartotta munkaterv szerinti ülését.
Többek között az alábbi döntéseket hozták: az International Visegrad Fund pályázati kírásra „Wake of the our common past" című pályázat benyújtásáról, mely a rendezvények finanszírozását célozza meg. Az önkormányzat beruházásainak áttekintéséről szóló beszámolót is elfogadta a testület (vázlatos beszámoló az előző havi Hírmondóban olvasható volt). A rendezési terv módosításáról szóló jegyzői tájékoztatót tudomásul vették. Elfogadásra került a 2013. évi költségvetés féléves teljesítéséréről készült beszámoló. Döntés született az egyik önkormányzati bérlakás lakásbérleti szerződésének meghosszabbításáról. A testületi tagok a Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Kft. törzstőke emeléséről döntött a Kft-be történő új települések belépése miatt.

kozteruletekrolAz ingatlan tulajdonosa, más törvényes jogcímen használója köteles gondoskodni: az ingatlannal határos közterületek, így különösen a járda, ennek hiányában egy méter széles sáv hó- és síkosság mentesítéséről, valamint az ingatlan és az útburkolat közötti zöldsáv tisztán tartásáról, gyommentesítéséről, az ingatlan és az útburkolat közötti nyílt árok és ennek műtárgyai, így különösen az átereszek tisztán tartásáról, gyommentesítéséről, a csapadékvíz zavartalan lefolyását akadályozó anyagok és más hulladékok eltávolításáról.

Tisztelt Érdeklődő! Leendő ARANYKALÁSZOS GAZDA!
Aranykalászos gazda OKJ-s képzést kínálunk Önnek, mivel az előkészítés alatt álló jogszabályok tovább szigorítják majd a földhasználattal, földtulajdonlással kapcsolatos jelenlegi szabályrendszert, így aki nem készül fel a változásokra könnyen jövedelem nélkül maradhat. A 2013. december 15-én hatályba lépő új földtörvény rendelkezése szerint földművesnek az számít majd: „aki Magyarországon nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki e törvény végrehajtására kiadott rendeletben meghatározott mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik", illetve a támogatások megpályázása esetén legalább Aranykalászos gazda képzettséggel kell rendelkeznie!